Borzavár első esztendőinek folyásáról és azok történéseiről, valamint a porvai boszorkányról.

Történetem, vagyis Borzavár nemes históriájának fonalát ugyanott veszem föl, ahol letevém; Borza és népe valamint sok barmai megtelepedtek, gyökerüket a zsíros földbe eresztvén hajlékokat ácsoltak maguk tudományából, és sokasodni kezdtek vala mind számban, mind dologban, hiszen a Borzavári föld szívesen ád, ha az ember elég figyelmét fordítja művelésére. Reménnyel és jókedvvel tevé ezt Borza és népe, hiszen a gyötrő múlt kísértetképei már megfakultanak szívükben, helyettük viszont derűvel és méhek szorgalmával teli jövő látomásai aranyozák be lelküket. És árkot ástak hajlékaiknak és falaiknak, majd erős czölöpöket és fáknak szívós ágait állíták beléjük, vesszővel sűrűn béfonva őket, úgy hajlítvan vesszejeiket az ágak között, mint fehérnép hajlítgatja a vetélőt és a fonalat, midőn sző; és fákat vágtak ki, hogy újonnan szerzett földjeiket felszánthassák majd bévessék növények mindenféle magvaival, hogy azok eleséget teremjenek nékik; falujukat pedig elnevezték Borzavárnak, ki Borzáról kapta nevét, mert erős és jó vezérük vala ő, aki idevezette népét, midőn az ínség környékezte őket; nem holmi csenevész növényről, mint azt a fecsegő tótok állítják.

 Borza pedig látá, hogy népe sokasodik számban és dologban, és örömét többé nem felhőzte gond. És nem viselt hadat más népekkel, mert ezek az idők nem voltak alkalmatosak a harczra, bár Porva és acsarkodó népei nagyon is közel lakának, és szűntelenűl szövögették terveiket, és húzogatták fonalaikat új, és kevéssé vendégszeretettel, de ravasz utálattal látott szomszédságuk kifüstölésére. Porva királyának, akit Flóriánnak hívtak, és aki immár ötödikként viselé e nevet apái sorában, volt egy leánya, akit Kubitzkának hívtak vala. Kubitzka pedig aetheri szépséggel bírt, mindazon jegyekkel, melyeket a halandók az angyalok arzcának vonási közé sorolnak; de Kubitzka angyali szépsége mellett boszorkányos tudással is bírt, mit ennen anyjától tanula el, akit csak a Bakonyi Banyaként ismertek volt akkoriban. Porva királya agyafúrt tervet eszelt ki Borzavár elveszejtésére, így leányát álöltözetben elküldte Borzához, hogy annak férfiúi szíve leánya bűbája által elcsábítassék.

Történt pedig, hogy a nagy Borza szórakozását keresve az erdőbe indult vadászni, némely hívei kíséretében. És nem nyúlra vagy fácánra vadászott ő, és nem az erdő ilyes gyenge és kicsíny állataira, de vadászott ő büszke szarvasra és erős vadkanra, mert kedve telt ereje és ügyessége ily próbára tevésében. És vittek ők magokkal íjat és nyilat, valamint a gyertyán fájából készült számos dárdákat, és ezeken túl magokkal vitték kedvenc ebeiket, hisz ezek mindig segítségükre voltak harczban és vadászatban, és mivel biztak ebeik szimatában.

A déli rengetegbe ment vadászni Borza, mert arrafele sok vad lakott, miket fegyvereivel kedvére elejthetett vala. Bément a sűrű erdőbe híveivel, és sokáig nem találának kedvükre való vadat, ámde Borza nem akart visszatérni otthonába zsákmány nélkül, ezért egyre csak beljebb vándorolának a Bakony öles törzsű fái közt. Egyre mélyebbre jutának, de Borza mentül tovább hajtotta vadászait. Két éjszaka is elmúlt, és Borza és kompániája fáradtan terültek vala el a mohaágyon, mikoron egy fenséges szarvasra esett pillantások. Amilyen hamar előbukkant a szarvas, olyan hamar el is tűnt, de Borza immáron ismét gond és fáradtság nélkül való lévén üldözőbe vette a pompás vadat. Újabb két napon keresztül vágtattak az erdőben, a szarvas fel-felvillanó agancsának látványát követve, de csak nem bírák utólérni, bárha erősek valának és gyors lábú ebekkel bírtak. A második nap éjszakáján végtére megpillanták a szarvast, amint éppen egy kicsíny tisztáson álldogált, mellette pediglen egy asszony állott vala, földig omló fehér ruházatban. És mikoron Borza belenézett az asszony szemeibe, azonnal elvesztette minden harcziasságát és óvatosságát, mivel bár szíve kemény volt és sok erénnyel bírt, az asszony szeméből áradó boszorkányos delej megbabonázta, és szerelembe esett. Mert ez az asszony bizony Porva királyának leánya, Kubitzka vala, aki szülőjétől, a Bakonyi Banyától sok ördöngös praktikákat eltanula, így tekintete foglyul ejté Borza szívét, és erős lánczaiba csavarta vala, mint a kígyó babonázza meg tekintetével és fonja körbe áldozatát. Borza lábaiba erőtlenség költözött, és az asszonyhoz akart támolyogni. Kubitzka pedig reámosolyga, álságos szerelem sütött szemeiből, szoknyáját pedig illetlen és szemérmetlen módon egészen bokájáig felhúzá, miközben a fehér szarvas mámoros tekintettel hajbókola körülötte. Borza feléje hajolt, hogy átölelje, ám nem vevé észre, hogy az asszony  bal kezében éles tőrt tart, hogy azt belédöfhesse, midőn Borza eléggé közel ér hozzá.

Talán vége is szakadt volna Borza életének, ha hívei között nem tartózkodék egy bizonyos Grábol nevezetű öreg vadász is, akit nem bűvölt el a fehér asszony tekintete, mivel immár huszonöt esztendeje tudhatta magáénak Borzavár legházsártosabb feleségét, a beretvanyelvű Örzsét, aki tizenhárom leánygyermekkel ajándékozá meg, ezért akkorra az asszonyi állatokból erőst kiábrándula; így észrevette a kifent gyilkot az ördöngös fehérnép kezében, és ura nagy-nagy veszedelmét. Megmarkolta akkor Grábol gyertyán fájából készült dárdáját és az Úrhoz fohászkodá, hogy segítsen néki a cél eltalálásában, majd minden erejéból, amit öreg izmai csak adának néki, elhajította fegyverét. Kubitzka az utolsó pillanatban azonban észre vevé a felé süvítő dárdát, és bűbájos szókat suttogott néki, hogy szívét elkerülé. Az ördöngös fehérnépet így elvétette a dárda, és elsuhant mellette, haját épp csak meglebbentvén, ám mivel a boszorkány varázslata csak ennen élete megmentésére szólott, Kubitzka mellett elszállva egyenest annak fehér szarvasbikájába állott bele, és általszúrta torkát. Ekkor Kubitzka felsikoltott és összerogyott, mivel ez a fehér szarvas bizony az ő famulusa volt, őtőle nyeré varázserejét, mivel szarvasát magától az ördögtől kapta volt, mikor letevé esküjét a boszorkányszombaton, amit mise gyanánt a pogány porvaiak megülni szoktak, legalábbis így mondja a szóbeszéd.

Midőn a porvai boszorkány a földre omola és hosszút sikolta, Borza szívéről lehullott a gonosz bűbáj, és megint eszméletére és régi erejére tért. Ő is észrevevé, micsoda halálos veszedelemben volt, szíve pedig hálával telt meg öreg harczostársa irányában, ám mielőtt a hála ügyében cselekedett volna, az alélt fehérnép dolgában kellett intézkednie, ki lábai előtt hevert. Borzavár fiai pedig kegyelmetesek a fehércselédek irányában és nem lépnek fel erővel esendő asszonyi állatokkal szemben, ezért Borza és társai nem ölék meg az ördöngös Kubitzkát, csak kiszúrák szemeit, hogy ne bájolhasson senkit ezentúl és ne vonhasson férfiszívet bűbájának hálójába; majd otthagyták az erdőben, mivel veszélyt már nem jelentett senki halandóra. De magokkal vitték az elejtett szarvast, mivel mutatta Borza fiainak erejét és ügyességét a vadászatban, és hazafele mentükben még sok-sok állatokat elejtettek nyilaikkal, mivel az erdőről már lesiklott a gonosz porvai némber befolyása.

Hazatértükben pedig nagy-nagy ünnepléssel fogadták őket, mivel bizonyossá vált, hogy Borza népein nem fog semmilyen ellenség mesterkedése és bűbája; a dicső vadászok mindegyikét magasztaló ének kísérte végig egészen otthonukig, Borza pedig háza falára szegelte a szarvas agancsát, hogy sok időkig tanúsítsa győzelmüket és hogy mindenkoron emlékeztesse őt az óvatosságra. A vadászok küzül egyedül Grábolnak nem esett nagy ünnepe aznap, mivel-mint azt azóta regélik-késői hazatérte miatt keserves módra kikapott a beretvanyelvű Örzsétől, ki sok edényeket vágott szegény öreg fejéhez.

A nagy elszakadás utáni 1533-ik évben lejegyezte az Úr kegyelméből Nádtetős Borostyán, Borzavár neves krónikása.